Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Feles Pohár és Zorró szerepe.

2015.11.20
  • Megette a fene az egészet.

  • Nálad ezt mindig el lehet mondani. Már meg sem kérdezem, hogy megint mi a zűr.

  • Én azért elmondom. Kiváló szerepet kaptam a Zorró egyik filmváltozatában. Az állandó színész lebetegedett és beugróba alkalmaztak.

  • Nem kezdődik rosszul.

  • Nem, de annál keservesebb lesz a vége.

  • Azt gondoltam.

  • Megint részeg lehetett a kellékes, mert amikor vívás előtt elő akartam rántani a kardomat, egy tőrt találtam.

  • Azzal nem lehet vívni.

  • Én mégis megpróbáltam. Szlovacsekkel szerepeltem, ő meg még rá is játszott a kardjával, hogy rajtam minél jobban röhögjenek.

  • Remélem elküldted a francba.

  • Még abban a pillanatban megkapta tőlem a magáét. Erre tudod mit csinált?

  • Még nem.

  • Legyőzött és diadalmasan kiáltott. Milyen film az, ahol nem Zorró győz?

  • Jogos kérdés, semmilyen.

  • Ezért fáztam rá megint én, ahogy szokott lenni.

  • Nem értem én ezt. A kellékest ilyenkor nem rúgják ki, ihat, mint a gödény?

  • Már a múltkor is mondtam neked, hogy rokona a rendezőnek. Azt csinál, amit akar.

  • Na, hallod!

     

    Ezután szomorú csendbe burkolóztak egy rövid ideig.

 
 

 

Archívum

Naptár
<< December >>
<< 2017 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Most: 1
Összes: 31190
30 nap: 798
24 óra: 15